Látogassa meg a királyok városát

szállás székesfehárvár

Amikor belföldi nyaralásról esik szó, a legtöbb ember automatikusan a magyar tengerre, a Balatonra gondol elsőként.

Azonban hazánkban számos olyan helyszín található a Balatonon kívül is, amit legalább egyszer érdemes látni.

Ilyen például Fejér megye megyeszékhelye, a dinamikusan fejlődő Székesfehérvár.

Székesfehérvárat gyakran illetik a királyok városa jelzővel, ami nem csak egy hangzatos név, hanem jól megérdemelt megnevezés. A város ugyanis Magyarország egyik leggazdagabb történelmű településének számít. A középkorban a Magyar Királyság egyik fővárosa volt, emellett koronázó város és királyi temetkezőhely is volt. Székesfehérvárban sétálva ma is érezhetjük a mindent belengő történelmet, különösen az óváros több évszázados épületei között, ami számos látnivalóval várja a látogatókat.

Székesfehérváron található az egész ország legnagyobb katedrálisa, a Szent István Székesegyház, ami egyben a belváros egyik legjelentősebb műemlékének számít.

Mindenképpen meg kell még említeni Székesfehérvár emblematikus épületét, a Bory-várat. Az Öreghegy városrészben látható különleges épületcsoport. A Bory-várat nagyrészt egyedül építette Bory Jenő (1879–1959) székesfehérvári építész, festőművész és szobrász. Az épület önmagában is tekinthető műalkotásnak, azonban helyet ad más neves festők és szobrászok műveinek is. Az Bory-vár nem csupán Magyarországon, hanem Európa-szerte is a „székesfehérvári Tádzs Mahal”-ként és az örök szerelem jelképeként ismert, mivel építője a hitvesi szeretet emlékére alkotta.

Székesfehérvár azonban nem csupán gazdag történelme és műemlékei miatt vonzó város. Rengeteg közéleti, kulturális és gyerekprogrammal is várja az idelátogatókat. Amennyiben olyan székesfehérvári szállást keres, ami könnyen megközelíthető bármely irányból, illetve autópályán Budapestről indulva akár fél óra alatt elérhető, ne keressen tovább! Székesfehérvári apartmanunk épp ilyen. A Pe-Ki Lux Apartman az Auchan áruház közelében található, a város szélén, egy új lakónegyedben. Székesfehérvári apartmanunk kialakításakor a kényelem mellett az elsődleges szempont az otthonos hangulat megteremtése volt.

Ha a királyok városába látogat, várjuk szeretettel a Pe-Ki Lux Apartmanban Székesfehérváron!