Velünk nem gond a költözés sem

Bauer költöztetés

Bár vitathatatlan, hogy egy költözés óriási változást jelent bárki életében, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy gondokkal is jár, amennyiben az embernek professzionális segítsége akad.

Költöztetésben pedig kevesen számítanak annyira profinak, mint a Bauer Teher.

Több, mint harminc évnyi tapasztalattal a hátunk mögött mi már nem futunk bele olyan helyzetbe, amit ne tudnánk kezelni. Cégünk megbízhatóságát mi sem jelzi jobban, hogy a Siemens hivatalos bútorszállítói is mi vagyunk.

Elveink miatt mindig a teljes körű szolgáltatás nyújtására törekszünk. Ez azt jelenti, hogy nem „csak” elszállítjuk bútoraidat új otthonodba, hanem hogy a költöztetés pakolással is kiegészül, amennyiben igényled. És miért is ne tennéd! Lakásod szakértő módon, teljes mértékben felkészítjük a szállításra, te akár egy fotelben is üldögélhetsz időközben. Bedobozoljuk többek között a könyveid, konyhai eszközeid és ruháid, majd elvégezzük bútoraid szükséges szerelését. Leszereljük a csillárokat, karnisokat, szétszereljük a franciaágyakat. Csak azokat a bútorokat szereljük szét, amiket szükséges. A kisebb, könnyen szállítható polcokat például nem szedjük szét, azonban a nagy, nehéz szekrényeket mindenképpen érdemes. Ezekről tudni kell, hogy amíg a helyükön állnak, remekül bírják a statikus terhelést, azonban szállításkor könnyen meglazulhatnak a kötések és csapolások a jelentős súly alatt, ezért legalább az ajtókat mindig leszereljük szállítás előtt, mivel a szekrényajtók jelentős súlyt képviselnek, különösen, ha üvegezettek vagy tükrösek.

Természetesen minden holmidra úgy vigyázunk, mintha a sajátunk lenne, így egy percig sem kell attól félned, hogy bármi is rosszabb állapotban érkezik meg új helyére, mint ahogyan elindult.

Számunkra mindegy, hogy egy nagyon értékes hangszerről van szó, vagy egy kopottas, régi kanapéról; semmit sem veszünk félvállról. Dobozokról, fóliákról és ragasztóról sem kell gondoskodnod, mi minden szükséges eszközt biztosítunk. Ez abban az esetben is igaz, ha te kívánsz csomagolni. Mi akár már két héttel korábban kiszállítjuk neked a dobozoláshoz szükséges eszközöket, ráadásul a kiszállításuk ingyenes.

Büszkék vagyunk arra, hogy szolgáltatásunk minden esetben rendkívül magas minőségű, azonban nem kell attól tartanod, hogy üres pénztárcával távozol tőlünk. Áraink barátságosak, a költöztetés pakolással együtt is korrekt áron történik. Nálunk az árajánlat nem egyszerűen egy szám, hanem egy visszakövethető elszámolás, ami nem tartalmaz rejtett költségeket, de nálunk például hétvégi felárral vagy emeleti díjjal sem kell számolni. Vidéki költöztetés esetén kilométer díj és óradíj, míg fővárosi költözéskor alapdíj és óradíj az egyetlen tétel, amivel kalkulálunk. Ráadásul autópálya matricára sem kell költened, ha minket választasz.

Mindenképpen érdemes tudni, hogy a költöztetők naptára visszafelé telik meg. Ez azt jelenti, hogy hónap végi időpontok előbb fogynak el, mivel többek között a víz-villany és más közüzemi számlák miatt is jobban szeretik a legtöbben a kerek hónapokat, illetve az albérletek, irodák is többnyire a hónap végéig vannak kifizetve.
Legyen szó családi házról, lakásról vagy irodáról, a Bauer Teher soha sem rossz választás.